Számtalanszor előfordul, hogy egy utazásra többen készülünk, például barátokkal, rokonokkal, kollégákkal, ilyenkor egyáltalán nem éri meg az, ha több autóval vágunk neki az útnak, ennél kifizetődőbb megoldás élni a mikrobusz bérlés lehetőségével. Olyan bérbeadó céget válasszunk, akik megbízhatóak, többféle mikrobusszal rendelkeznek, amelyeket mondjuk ki is lehet próbálni mielőtt kibérelnénk.

A technológia fejlődésének köszönhetően ma már olyan kisbuszban is utazhatunk, ahol házimozizásra is van lehetőség. A bérelhető mikrobuszok általában légkondicionáló berendezéssel, sötétített ablakokkal vannak felszerelve, tehát nyáron, a tikkasztó hőségben is kellemes utastérben foglalhatunk helyet.

A tömegközlekedéssel szemben szintén sokkal jobb megoldás, hiszen nem kell alkalmazkodnunk a menetrendhez, akkor indulunk, amikor akarunk és pihenni is akkor állunk meg, amikor csak szeretnénk. Egy mikrobuszban akár 9 személy is elfér és a csomagoknak egyaránt marad hely. A járművek műszaki állapotáért a bérbeadó cég felel, akiknek az az érdekük, hogy az ügyfél maximálisan elégedett legyen, ezért mindent el fognak követni a biztonságunk érdekében. Amennyiben igény van rá a kisbusz bérlés mellé sofőrt is kérhetünk, így az egész társaság kipihenten fog megérkezni a célállomásra. A bérlőnek kizárólag a bérleti díjat szükséges megfizetnie, minden egyéb kiadás a bérbeadót terheli, természetesen a szerviz díj és a biztosítási költségek is.

A bérelt mikrobuszok útvonalát figyelemmel lehet kísérni GPS nyomkövető rendszerek segítségével. Így nem kell tartani attól sem, hogy feltörik és ellopják a járművet, amíg a birtokunkban van, mert a GPS nyomkövető rendszer műholdak segítségével pillanatok alatt beméri az aktuális helyzetet és a nap 24 órájában bármikor le is kérdezhető. Tehát a bérbeadó és a bérlő is nyugodtabb lesz, ha a mikrobusz rendelkezik GPS nyomkövetővel, mivel védelmet nyújt a lopások ellen, illetve nyomon követhető a teljes útvonal.

Bérelt mikrobusszal kapcsolatban arra okvetlen figyeljünk még, hogy ugyanolyan állapotban adjuk vissza, mint ahogy megkaptuk és benzin is legalább annyi legyen a tartályban, amennyi volt.

Előző bejegyzésünkben az E-útdíj fizetésről írtunk!

Ismerje meg jobban a GPS nyomkövetést, a flottakövetést és a lopásgátlást, mint fő szolgáltatásunkat!