Egy rendszer, ami mindent tud, csak kávét főzni nem

Végre egy olyan rendszer, amin látszik, hogy a fejlesztéséhez kikérték a felhasználó cégek véleményét is! – Ez az elismerő mondat egy olyan személyszállítási cég vezetőjétől hangzott el, akit a tárgyalásunkon tartott gyors ismertetőn meggyőzött a nyomkövető rendszerünk.

Ma már természetesnek tűnik, hogy egy gondos szülő az iskolába egyedül közlekedő gyermeke telefonjára valamilyen nyomkövetőt telepít. Így a papa-mama a távolból is információt kap arról, mikor, merre tartózkodik csemetéje.

A mi nyomkövető rendszerünk hasonló elven működik, csak éppen autóbuszokra fejlesztettük ki és a „merre jár éppen a busz?” kérdésre adott releváns válasznál jóval többre képes. A 100%-ig magyar fejlesztésű rendszer újdonsága éppen abban áll, hogy nem a kamionokra megálmodott szisztémát igyekeztünk ráerőltetni a személyszállításra, hanem kifejezetten erre a műfajra kialakított szolgáltatást hoztunk létre.

Rendszerünket az autóbuszos személyszállítás és a közúti teherszállítmányozás közti különbségekből kiindulva alakítottuk ki, így minden olyan eshetőségre felkészítettük, amely a legérzékenyebb „rakomány”, az utazóközönség utaztatása közben előfordulhat.

Azaz a PetTrack rendszer kialakításánál az összes olyan lehetőséget figyelembe vettünk, amely egy az autóbuszos személyszállításban érintett vállalkozás számára fontos lehet. Ezzel a gyakorlatias megközelítési móddal magyarázható, hogy rendszerünk számos olyan kimutatást képes generálni, amely nemcsak az utazási irodák felé történő elszámolást teszi gördülékenyebbé.

A PetTrack Kft. nyomkövető rendszere megkönnyíti a számlázást, egyszerűsíti a könyvelést miközben segít abban, hogy az eddig a végeérhetetlen excel táblákkal küzdő munkatársak valami értékteremtőbb tevékenységgel töltsék a munkaidőt. (Ez utóbbi állításomra bizonyíték, hogy van olyan ügyfelünk, ahol a rendszer bevezetésével 2 könyvelő munkáját váltották ki.)

A nyomkövető tehát hasznos az irodában, de ugyanilyen jól teljesít a falakon túl is, azokon a területeken is, ahol nincs térerő. Képzeljük el a helyzetet, hogy a buszunk valahol a hegyek között elakad, és sem a buszsofőr, sem az ott tartózkodó idegenvezető nem érhető el telefonon. Amennyiben a járműben van nyomkövető rendszer (ez egyébként a legtöbb esetben a mobiltelefonoknál jobb vételt biztosít), az utazási irodát – ami jelezte felénk a jármű késését – informálhatjuk arról, hogy mi a helyzet a csoporttal. Mindezt úgy, hogy irodánkban egy google térképen láthatjuk a jármű tartózkodási helyét, valamint az érintett útszakaszra vonatkozó forgalmi helyzetet.

A smart rendszer majdnem olyan, mint egy GPS, de csak majdnem! Több annál! A mi rendszerünk ugyanis képes arra, hogy kigyűjtse az üzemanyag-megtakarításra vonatkozó adatokat nem egyetlen járműre, hanem a teljes járműállományra szólóan. A béren kívüli juttatásokhoz szükséges dokumentáció kigyűjtése, akár egyetlen sofőr esetében is órákba kerülhet. A rendszernek – a teljes flottára vonatkozólag, egy hónapra visszamenőleg – pár perc…

Kényelmesebbé teszi a gépjárművezetők életét az is, hogy igény szerint a rendszer összekapcsolható a tachográffal és a sofőrkártyával, így azok előírt időközönkénti letöltése, időbélyegzővel való ellátása és szabályszerű tárolása is könnyedén megoldható.

Nyomkövető rendszerünk otthon van a világban. A benne rejlő lehetőségek szinte határtalanok, bár a lefedettsége még nem világszintű, hiszen jelenleg a teljes Európai Union kívül csak Svájc, Liechteinstein, Norvégia, Szerbia, Macedónia, opcionálisan Koszovó, Albánia, Törökország, Bosznia-Hercegovina, Montenegro és Ukrajna területén működtetjük.

Az általunk kifejlesztett rendszer olyan, mint egy nagyon profi titkárnő. Igaz, kávét egyelőre nem tud főzni. Ha kell, elkészíti a nemzetközi minimálbérhez igazodó kimutatásokat, detektálja a jármű határátlépését, miközben méri, hogy mennyi ideig tartózkodott az adott országban a busz. Gondoskodik minden fontos dologról, pl. belföldön elindítja a gépjármű parkolását és mindaddig meghosszabbítja azt, amíg a busz egy helyben áll. Mindent tud, amire egy autóbuszos vállalkozásnak szüksége van, de ha ezen kívül egyedi kívánságok is felmerülnek, adott kereteken belül azok megvalósításában is partnerek vagyunk.

Demeter József

PetTrack Kft. ügyvezető

Forduljon hozzánk bizalommal és találjuk meg együtt a legjobb megoldást!